Bejelentés



Tiestomania


















I made this widget at MyFlashFetish.com.




Tijs Verwest 1969. január 17-én született Bredában. A zene iránt már elég korán elkezdett érdeklődést mutatni, tizenkét éves korában már zenét írt. Mire elérte a huszadik életévét, minden komolyra fordult. Tijs mindig is úgy érezte, hogy meg kell osztania a zenét másokkal. Sosem gondolta volna, hogy ekkora sztár válik belőle, de idővel minden egyre több és nagyobb lett. A `80-as évek végén egy kis bredai klubban játszott, a Spock-ban, minden csütörtök, péntek és szombat este 22 órától hajnali 4-ig. Ekkoriban Breda nem számított a house középpontjának, de itt alakult ki DJ Tiësto zenei stílusa. A Spockban nem játszott más DJ, csak ő, így senki sem befolyásolta a hangzásvilágát. Nagyon kicsi klub volt, bár elég extravagáns, akár a Roxy. 200-an fértek be. "Nem számított, ha kevesen voltak, azt csinálhattam, amit akartam, nagyon jót tett a más DJ-ktől való elzárkózás. Ily módon fejleszthettem magam és a zenémet."

DJ karrierje kezdetén new beatet és acid house-t játszott, néha Madonna-t. Tijs szereti Madonna munkásságát, mert a zenéje megmutatja, hogy szeret táncolni. A Vougue remixei számtalanszor forogtak a Spockban, akkoriban klubhimnusszá váltak.

Tiësto karrierjét jelentős mérföldkövek szegélyezik - az első DJ, akinek stadionbéli fellépésére több mint 25000 jegy fogyott el két egymást követő este. Traffic című slágerével nagyot aratott, 23 év után ez volt az első instrumentális szám a toplisták élén szülőhazájában, Hollandiában. Delerium Silence remixe, Sarah MCLachan vokáljával, az első house szám volt, amit nappali adásban sugároztak Észak-Amerikai rádión, (nemzetközi dancefloor himnusz lett, és nyolc hétig szerepelt a brit top 10-es slágerlisták élén). Élőben játszott emberek milliárdjai előtt az Atléták Parádéján, az Athéni Olimpia hivatalos nyitóünnepségén. Eget rengető sikereinek ellenére, Tiësto még mindig két lábbal jár a földön; a zeneszerzést és előadást többre tartja, mint az érte járó jutalmakat.


A holland származású Tiësto azért választotta a DJ hivatást, mert - saját bevallása szerint - szerette megosztani a zenét más emberekkel. "Fiatalon olyan műsorokat hallgattam, mint a Soul Show, vagy Ben Liebrand mixműsora, ahol különböző számokat vágott és remixelt, és arra gondoltam, én is épp ezt akarom csinálni." A zeneszerzést később, 1995-ben kezdte."Olyan zenét akartam szerezni, amit elő tudok adni a szettjeimben, mert ez sokkal teljesebbé teszi az egész folyamatot. Vettem egy pár samplert, néhány programot, és dolgozni kezdtem rajta" Könnyűnek hangzik - és valóban; könnyűnek is tűnik, mivel már 10 hosszú éve művei folyamatosan szerepelnek a slágerlistákon, és rendszeresen az első helyre kerülnek Európában.

1997-ben Tiësto Arny Bink-kel közösen megalapította a Black Hole Recordings-t, a kiadót, mely piacra dobta a nagy tetszést arató Magik, In Search of Sunrise és Nyana mix összeállításokat. A kiadó olyan magasságokba emelkedett, hogy 2001-ben Tiësto egy al-kiadót is indított, a Magik Muzikot. "Ez ad otthont az én számaimnak, és olyan emberek műveinek, akikben igazán hiszek.", lelkendezik. "Minden Magik Muzik kiadványt megtalálsz a szettjeimben, és ez még inkább az én saját kis vállalkozásommá teszi." A Magik Muzik gyöngyszemei közé tartozik a 2001-es év himnuszának számító Flight 643, valamint előadói albumai, az In My Memory, a Just Be és az Elements Of Life.

Bár elsősorban a trance terén nyújtott úttörő alkotásaiért ismert, Tiësto stílusa ma mindennek a keveréke: "trance, house, techno - a legjava mindannak, amit a dance világa nyújtani tud. 1998-ban tényleg trance DJ voltam, de most, hogy annyit utaztam a világ körül, különböző hatások értek, és mindenből játszok egy keveset. Szerintem ma egy DJ számára az egyetlen előre vezető út, ha hangok változatos keverékét játssza.". Valójában, zenéje a trance határait súrolja, kezdve Sarah McLachan és Jes vokáljaival, a gerinc-bizsergető kiállásokon át, az eufórikus dallamokig.

A sok magas színvonalú fellépés és show után Tiësto felhagyott a klubfellépéseivel, és élvonalbeli művész lett. "Manapság a show-imon az emberek fele kőkemény "klubbozó", de a másik fele a rádióból, vagy más élvonalbeli fellépésről ismer. Ők inkább úgy fogják fel, hogy egy koncertre mennek, úgyhogy most mindkét világ nagyszerű keverékét kapom."

Az elmúlt pár évet "meghatározó pillanatokkal teli utazásként" említi, (szokásos klubsikerei mellett polcai számos díj alatt roskadoznak - TMF-díjak, MTV, Dutch DJ - és aranylemezek&8230;) kedvencei közé sorolva a 2004-es hollandiai `Tiësto in Concert` show második éjszakáját: "Teljesen átéreztem mindent, ami körülöttem történik, a zene pont jó volt - nagy slágereim és új számaim mixe, minden tökéletes volt aznap este. Kilenc órán át játszottam folyamatosa; ez volt életem legjobb fellépése."És persze az olvasók őt választották a világ első számú DJ-jének. "Az első alkalommal lenyűgöző volt, nagy örömöt okozott. A második és harmadik is fantasztikus volt, de amikor először szerepelhetsz annak a magazinnak a borítóján, amit más DJ-k annyira tisztelnek - olyan, mintha nyernél egy Oscart!"

2006 májusában Tiësto úgy döntött, hogy a Dance4Life világnagykövete lesz, és jelentős energiát és időt fektet a jótékonyság azon fajtájába, amiben tényleg magára találhat. Rögtön szóba került egy Dance4Life himnusz megalkotása, melynek eredménye egy dal a Faithless frontemberével, Maxi Jazz-zel.

Továbbra is új utakat felfedezve és tudva, hogy a 2007-es év már egyenesben van, Tiësto jelenleg új hangokkal kísérletezik a stúdióban, és egyre több szöveget is ír. Ennek az új hozzáállásnak a legújabb fejleménye természetesen legutóbbi albuma, az `Elements of Life`, ami rakétasebességgel tört a slágerlisták élére. Az albumon szereplő vokalisták között van BT, aki már korábban is dolgozott Tiësto-val, és felkerült a slágerlistákra a Break My Fall-lal, valamint Julie Thompson. "Most épp nem egy nagyobb együttműködés érdekel, sokkal inkább keresek kibontakozóban levő tehetségeket - olyanokat, akiknek jó hangjuk van, és ténylegesen képesek hatni rád. Számomra egy énekhangnak úgy kell hangoznia, mint egy hangszernek. Egy jó példa Christian Burns, aki az In The Dark-on énekel; ami szintén az Elements of Life egyik száma. A MySpace-en keresztül ismertem meg; egy bizonyíték arra, hogy az Internet a megfelelő médium, ha zenei fejlődésről és karrierekről van szó."

Legutóbbi albumának témája egyúttal a jelenlegi, egész világot átölelő `Elements of Life World Tour` koncertsorozatának alapjául is szolgál. Ez a sorozat a dance műfaj számára eddig ismeretlen méreteket ölt. Mivel a négy őselem, föld, víz, levegő és tűz kihagyhatatlan a földi élet megteremtéséhez és fenntartásához, legfőbb pompájukban kell bemutatni őket, melynek eredménye egy művészi speciális effekteket, a zenével szinkronban mozgó vízrendszereket és nagyfelbontású képernyőket felvonultató, lenyűgöző előadás. Három kamion szükséges a felszerelés szállításához. Maga a tudat, hogy Tiësto, mint egyetlen DJ két keverővel, szórakoztat több mint 25000 embert, a legrosszindulatúbb kritikusokat is elcsendesítette. De az, hogy az előadásai a világ ismert művészeinek legnagyobb stadionkoncertjeivel is versenyre kelnek, olyan dolog, amit a zeneipar is lehetetlennek tartott.

A világturnéba fektetett energia nem hátráltatta a DJ-t abban, amit mindenki várt tőle: az új `In Search of Sunrise 6`-ot. A turnézás és az őrült repülőmenetrendek káoszában, Tiësto időt tudott szakítani egy duplalemezes összeállításra a sikeres, `ISOS`-ként is ismert sorozat legújabb darabja. Az élő mix, ami mindenféle elektronikus kütyük és számítógépek nélkül készült, az `Ibiza` címet kapta, és nem ok nélkül: "Két éve nem jártam Ibizán. A sziget a hatalmas diszkóiról, őrült partijairól, a legjobb DJ-kről és persze a partyarcokról ismert. Számomra Ibiza egy varázslatos sziget, gyönyörű, felfedezésre váró titkos helyekkel, és egy olyan légkörrel, amivel csak ott találkozik az ember. Ezért hogy megragadjam a szeretetet és elkötelezettséget, amit a sziget iránt érzek, visszatértem Ibizára a kellő inspirációért. Most már biztosan tudom, hogy az `ISOS 6` megérdemli az Ibiza nevet." - vigyorog.

Tudva, hogy Tiësto lehetőségei messze saját zenéjén és a világturnén túl nyúlnak, jogos a kérdés, mi következik most? A válasza egyértelmű: "Ahogy már korábban is mondtam, a modern idők zenéjének médiuma az Internet. Most saját, `Tiësto`s Club Life` névre hallgató rádióműsoromat vezetem, ami rögtön a rádiós sugárzást követően elérhető PodCast-on. Az Internet ezen áldásain keresztül a rajongók hallgathatnak engem és a zenét, amit szeretek, amikor és ahol csak akarják. Mindeközben a rádiók világszerte sugározzák a heti műsorokat saját beosztásuk szerint. Fantasztikus dolog tudni, hogy a rajongóim épp úgy hallgatják a rádiót, mint én gyerekkoromban!"

Még nem került szóba Tiësto munkája más művészek zenéjén."Nyitottabb vagyok új remixek készítésére. Szeretek úgy hallgatni egy számot, hogy rögtön tudom, mit akarok kezdeni vele, min tudok változtatni, és hogy használhatom-e majd a szettjeimben - miden remixemet próbálgatni és tesztelni kell." Legújabb remixe, ami már bemutatásra került `Club Life` műsorában, véleménye szerint külön jelentősséggel bír. "Timbaland, pillanatnyilag a világ legjobb producere megkeresett azzal, hogy csináljak egy remixet Justin Timberlake `Love Stoned`-jából. Ez sokat jelent számomra. Azt bizonyítja, hogy nemcsak DJ-ként, hanem producerként is fejlődtem."

Újabban a DJ az Amsterdami Cineac egyik társtulajdonosa. A klub a minőségi kínai konyha, a dance zene és az élő szórakozás kombinációját nyújtja, és tekinthető személyes mellékprojektnek is."Ez olyan dolog, amit most már megtehetek. A tény, hogy akár saját klubom is lehetne vagy, ahogy saját ötleteim támadtak a dekorációval és a zenével kapcsolatban, eleget jelentettek számomra ahhoz, hogy biztosan a Cineac része legyek, egészen a kezdetektől. Művészként kellemes ezzel is foglalkozni a `szokásos üzlet` mellett. Azt akarom, hogy ez legyen Amszterdam legjobban menő helye."

Tiësto jövője további sikereket ígér, mind szólóelőadóként, mind jól ismert DJ-ként. "Az új `Elements of Life` albumom jól megy, az `In Search of Sunrise 6` csak most jelent meg, és mindenképp lesznek még remixek, de nehéz túl messzire tekinteni a jövőben. Szinte minden hónapban történik valami új, váratlan és izgalmas!"

Azóta már a legutóbbi ISOS is megjelent, a hetedik, amelyet még ő maga készített, szintén hatalmas sikert aratva. A nyolcas számút már átengedte Richard Durandnak, amely szintén nem lett rossz, de azért érezni, hogy nem teljesen a Tiesto hangzásvilágot tükrözi.









Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!